II. Murád szultán

Ő II. Murád szultán, az aszkéta szultán, aki leverte a belső lázadást és legyőzte a keresztes koalíciót a várnai csatában. Ő az egyetlen szultán, aki kétszer is lemondott fiára, hogy a Mindenható Isten imádatának szentelhesse magát.

Nevelése
II. Murád szultán AH 806-ban / Kr. u. 1404-ben született, és egy oszmán háztartásban nőtt fel, amely fiaiba a tudás és az Allah ügyében folytatott dzsihád szeretetét csepegtette. II. Murád szultánt szilárd iszlám neveltetésben részesítették, amely lehetővé tette számára, hogy tizennyolc éves korában átvegye a szultánságot. Minden alattvalója ismerte jámborságáról, igazságosságáról és együttérzéséről. Szerette a dzsihádot Allah ügyében, és Európa-szerte az iszlámra hívta az embereket.

A szultanátus átvétele és a belső lázadások felszámolása
II. Murád szultán apja, Mehmed Çelebi halála után, AH 824-ben / Kr. u. 1421-ben vette át az állam uralmát. Murád szultánnak sikerült levernie nagybátyja, Mustafa által indított belső lázadásokat, amelyeket az Oszmán Birodalom ellenségei támogattak. II. Mánuel bizánci császár állt az intrikák, összeesküvések és bajok mögött, amelyeknek Murád szultán ki volt téve. Segítséggel támogatta Murád szultán nagybátyját, amíg Mustafa ostrom alá nem vonta Gallipoli városát, megpróbálva elragadni azt a szultántól és saját bázisává tenni. Murád szultán azonban letartóztatta nagybátyját és bitófára ítélte. Mindazonáltal II. Mánuel császár folytatta a szultán elleni összeesküvést, és átkarolta II. Murád testvérét, őt nevezve ki egy olyan sereg parancsnokává, amely elfoglalta Nicaea városát Anatóliában. Murád ellene vonult, és sikerült megsemmisítenie erőit, arra kényszerítve ellenfelét, hogy megadja magát, majd megölték. Murád szultán ezután úgy döntött, hogy gyakorlati leckét ad a császárnak, ezért gyorsan elfoglalta Szalonikit, megtámadta és 1431 márciusában / AH 833-ban erőszakkal behatolt, amely az Oszmán Birodalom szerves részévé vált.
II. Murád szultán súlyos csapásokat mért a balkáni lázadó mozgalmakra, és eltökélt volt az oszmán uralom megerősítése ezeken a területeken. Az oszmán hadsereg észak felé vette az irányt, hogy leigázza Havasalföldet, és éves adót vetett ki rá. Az új szerb király, Stefan Lazar kénytelen volt meghódolni az oszmánoknak, uralmuk alá lépett, és megújította hűségét a szultán iránt. Az oszmán hadsereg dél felé vette az irányt, ahol megszilárdította az oszmán uralom alapjait Görögországban. A szultán hamarosan folytatta missziós dzsihádját, és elhárította az akadályokat Albániában és Magyarországon is.

Hódításai
II. Murád uralkodása alatt, AH 834-ben / Kr. u. 1431-ben az oszmánok meghódították Albániát, támadásukat az ország déli részére összpontosítva. Az oszmánok elkeseredett harcot vívtak Észak-Albániában, ahol az északi albánok két oszmán sereget győztek le az albán hegyekben. Emellett két egymást követő oszmán hadjáratot is legyőztek, amelyeket maga Murád szultán vezetett. Az oszmánok súlyos veszteségeket szenvedtek a visszavonulás során. A keresztény államok támogatták az albánokat az oszmánok ellen, különösen a velencei kormányt, amely tisztában volt azzal a veszéllyel, amelyet az oszmánok jelentettek e fontos régióban, annak strandjaival és kikötőivel, amelyek összekötötték Velencét a Földközi-tengerrel és a külvilággal. Az oszmánok azt is tudták, hogy az oszmánok fel tudják tartani a velencei hajókat a zárt Adriai-tengeren. Így II. Murád szultán nem volt tanúja stabil oszmán uralomnak Albániában.
A magyar fronton II. Murád 842 AH / 1438-ban sikerrel járt, legyőzte a magyarokat, 70 000 katonát ejtett fogságba, és több állást is elfoglalt. Ezután Belgrád, a szerb főváros elfoglalására indult, de kísérlete kudarcot vallott. Hamarosan egy nagy keresztes szövetség jött létre, amelyet a pápa áldott meg, és amelynek célja az oszmánok teljes kiűzése volt Európából. A szövetség magában foglalta a pápaságot, Magyarországot, Lengyelországot, Szerbiát, Havasalföldet, Genovát, Velencét, a Bizánci Birodalmat és a Burgundi Hercegséget. Német és cseh csapatok is csatlakoztak a szövetséghez. A keresztes erők parancsnokságát a rátermett magyar parancsnok, Hunyadi János kapta. Hunyadi vezette a keresztes szárazföldi erőket, és dél felé vonult, átkelt a Dunán, és két súlyos vereséget mért az oszmánokra 846 AH / 1442-ben. Az oszmánok kénytelenek voltak békét keresni. Szczecinben tízéves békeszerződést kötöttek 1444 júliusában, amelyben átengedte Szerbiát, és György Brankovićot ismerte el fejedelmének. Murád szultán Havasalföldet (Románia) is átengedte Magyarországnak, és vejéért, Mahmud Çelebiért, az oszmán seregek főparancsnokáért 60 000 dukátért váltságdíjat fizetett. A szerződést oszmán és magyar nyelven írták. László magyar király a Bibliára, Murád szultán pedig a Koránra esküdött, hogy becsületesen és hűségesen teljesíti a szerződés feltételeit.

A szultanátus lemondása
Amikor Murád befejezte a fegyverszünetet európai ellenségeivel, visszatért Anatóliába. Megrendítette fia, Alaa herceg halála, és bánata fokozódott. Lemondott a világról és a királyságról, és lemondott a szultánságról fiának, II. Mehmednek, aki akkor tizennégy éves volt. Fiatal kora miatt apja államának néhány bölcs és gondolkodó férfiával vette körül. Ezután a kisázsiai Magnéziába ment, hogy élete hátralévő részét elszigeteltségben és nyugalomban töltse, ebben a visszavonultságban Isten imádatának szentelve magát, és az Ő királyságáról elmélkedve, miután megnyugodott, hogy államának régióiban biztonság és béke teremtődött. A szultán nem sokáig élvezte ezt a visszavonultságot és imádatot, mivel Cesarini bíboros és néhány segédje az oszmánokkal kötött szerződések felrúgását és Európából való kiűzésüket követelte, különösen mivel Murád szultán az oszmán trónt fiatal fiára hagyta, akinek semmilyen tapasztalata vagy veszélye nem volt benne. IV. Jenő pápát meggyőzte ez a sátáni gondolat, és arra kérte a keresztényeket, hogy szegjék meg a szerződést és támadják meg a muszlimokat. Elmagyarázta a keresztényeknek, hogy a muszlimokkal kötött szerződés érvénytelen, mert a pápa, Krisztus földi helytartójának engedélye nélkül jött létre. Cesarini bíboros nagyon aktív volt, mindig úton volt, soha nem fáradt bele a munkába, és az oszmánok elpusztítására törekedett. Ezért rendszeresen látogatta a keresztény királyokat és vezetőiket, és arra buzdította őket, hogy szegjék meg a muszlimokkal kötött szerződést. Mindenkit, aki ellenezte, meggyőzött a szerződés megszegéséről, és ezt mondta neki: „A pápa nevében felmenti őket a szerződésszegés felelőssége alól, és megáldja katonáikat és fegyvereiket. Kövessék az ő útját, mert ez a dicsőség és az üdvösség útja. Akinek ezután a lelkiismerete ellentmond neki, és fél a bűntől, az viselni fogja a terhét és a bűnét.”

A keresztesek megszegik a szövetséget
A keresztesek megszegték szövetségeiket, seregeket mozgósítottak a muszlimok elleni harcra, és ostrom alá vették a Fekete-tenger partján fekvő bolgár Várna városát, amelyet a muszlimok szabadítottak fel. A szövetségek megszegése a vallás ellenségeinek közös jellemzője, ezért a Mindenható Allah kötelezte a muszlimokat, hogy harcoljanak ellenük. Azt mondja: {De ha a szövetségük után megszegik esküjüket, és megtámadják a vallásotokat, akkor harcoljatok a hitetlenség vezetőivel. Bizony, nekik nincs esküjük. Talán felhagynak vele.} [At-Tawbah: 12]. Nem tisztelik a szövetségeket vagy a megállapodásokat, ahogy mindig is az volt a jellemük. Nem haboznak megtámadni bármely nemzetet, bármely személyt, akiben gyengeséget látnak, ölni és mészárolni.

Visszatérés a dzsihádhoz
Amikor a keresztények elkezdtek előrenyomulni az Oszmán Birodalom felé, és az edirnei muszlimok meghallották a keresztes mozgalmat és az előrenyomulást, félelem és rettegés fogta el őket. Az államférfiak üzentek Murád szultánnak, sürgetve, hogy jöjjön el és szálljon szembe ezzel a veszéllyel. A mudzsahed szultán előbújt visszavonultságából, hogy az oszmán seregeket vezesse a keresztes fenyegetés ellen. Murádnak sikerült tárgyalnia a genovai flottával, hogy negyvenezer oszmán katonát szállítson Ázsiából Európába, a keresztes flotta szeme láttára és füle hallatára, katonánként egy dinárért cserébe.
Murád szultán felgyorsította menetelését, és a keresztesekkel egy napon érkezett Várnába. Másnap heves csata tört ki a keresztény és a muszlim seregek között. Murád szultán lándzsa hegyére tűzte ellenségei megszegett szerződését, hogy tanúi legyenek árulásuknak és agressziójuknak, és hogy fokozza katonái lelkesedését. A két fél harcolt, és szörnyű csata zajlott közöttük, amelyben vallási buzgalmuk és túlzott lelkesedésük miatt majdnem a keresztények győztek. Ez a védelem és a túlzott lelkesedés azonban ütközött az oszmánok dzsihádista szellemével. László király, a szövetségszegő, szemtől szemben találkozott Murád szultánnal, a szövetség megtartójával, és megküzdöttek. Szörnyű csata zajlott közöttük 848 AH rádzsáb 28-án / 1444. november 10-én. A muszlim szultánnak sikerült megölnie a keresztény magyar királyt. Lándzsájával erős csapást mért rá, amitől az leesett a lováról. Néhány mudzsahedin odarohant, levágta a fejét, és lándzsára tűzte, dicsőítve és örvendezve. Az egyik mudzsahedin az ellenségnek kiáltott: „Ó, hitetlenek, ez a királyotok feje!” Ez a jelenet erős hatással volt a keresztény tömegekre, félelem és pánik fogta el őket. A muszlimok heves támadást indítottak ellenük, szétszórták és szörnyű vereséget mértek rájuk. A keresztények hátat fordítottak, eltaszították egymást. Murád szultán nem üldözte ellenségét, és megelégedett a… Ez a győzelem mértéke, és ez egy nagy győzelem.
Ez a csata legalább tíz évre levette Magyarországot azon országok listájáról, amelyek képesek voltak támadó katonai műveleteket indítani az oszmánok ellen.

Visszatérés az elszigeteltséghez és az odaadáshoz
Murád szultán nem hagyott fel aszkézisével ebben a világban és a királyságban, ezért lemondott a trónról fiának, Mohamednek, és visszatért Magnézia magányába, mint egy győztes oroszlán, amely visszatér barlangjába.
A történelem említést tesz egy olyan királyok és uralkodók csoportjáról, akik lemondtak trónjukról, és elzárkóztak a néptől és a királyság pompájától, hogy visszavonuljanak, és hogy ezek közül a királyok közül néhányan visszatértek a trónra, de nem említettünk senkit, aki kétszer mondott le a trónról, kivéve Murád szultánt. Alighogy elvonult kisázsiai elszigeteltségébe, az edirnei janicsárok fellázadtak, lázadtak, dühöngtek, lázadtak, lázadtak és korrumpáltak. II. Mehmed szultán az utóbbi években élt fiatalember volt, és az állam néhány embere attól tartott, hogy az ügy eszkalálódik, a veszély fokozódik, a gonosz súlyosbodik, és a következmények rosszak lesznek, ezért Murád szultánhoz küldtek, kérve, hogy maga vegye át az ügy irányítását. Murád szultán eljött, megragadta a hatalom gyeplőjét, és a janicsárok meghódoltak neki. Fiát, Mohamedet Magnéziába küldte anatóliai kormányzónak. II. Murád szultán élete utolsó napjáig az oszmán trónon maradt, amelyet hódítással és hódítással töltött.

Murád II és a költők, tudósok és a jótékonyság iránti szeretete
Muhammad Harb ezt mondja: „Bár II. Murád kevés verset írt, és költészetéből csak keveset ismerünk, nagy hatással volt az irodalomra és a költészetre, amelyet nem lehet tagadni, mivel áldásban részesítette a költőket, akiket hetente két napon meghívott tanácsára, hogy elmondják, amit akarnak, és hogy részletesen beszámoljanak a szultánnal folytatott beszélgetésekről és pletykákról, akiket a szultán helyeselt vagy helytelenített, választott vagy elutasított. Gyakran elégítette ki a rászorulók szükségleteit áldásokkal, vagy azzal, hogy olyan foglalkozást talált nekik, amely megélhetést biztosított számukra, amíg megszabadultak az élet gondjaitól, és a költészet írásának szentelték magukat. Kora sok költőt szült.”
II. Murád a királyi palotát egyfajta tudományos akadémiává alakította, sőt költők is kísérték küzdelmei során. Az egyik verse így szólt: „Gyertek, emlékezzünk Istenre, mert nem vagyunk állandóak ebben a világban.”
Tudásos, bölcs, igazságos és bátor szultán volt. Saját pénzéből évente háromezerötszáz dinárt küldött a Két Szent Mecset és Jeruzsálem népének. Törődött a tudással, a tudósokkal, a sejkekkel és az igazakkal. Utat nyitott királyságok előtt, biztosította az utakat, megalapította a törvényeket és a vallást, és megalázta a hitetleneket és az ateistákat. Juszef Aszaaf ezt mondta róla: „Jámbor és igazlelkű volt, erős hős, a jóság szeretője, hajlamos az együttérzésre és a jóindulatra.”
Murád szultán mecseteket, iskolákat, palotákat és hidakat épített, beleértve az Edirne-mecsetet is három erkélyével. Mellette iskolát és egy hospice-t épített, ahol a szegényeket és a rászorulókat étkeztették.

Halála és végrendelete
A szultán Muharram hónap 16-án, 855 AH (1451. február 18.) Edirne palotájában halt meg, 47 éves korában. Végrendeletének megfelelően, Isten irgalmazzon neki, a bursai Muradiye-mecset mellett temették el. Azt kérte, hogy a sírja fölé ne építsenek semmit, hogy oldalaira teret alakítsanak ki a memorizálók számára, ahol felolvashatják a Szent Koránt, és hogy pénteken temessék el. Végrendeletét teljesítették.

Amikor nagyszerűek voltunk
Tamer Badr Felejthetetlen vezetők című könyvéből