Áisa úrhölgy hadíszában – Isten legyen vele elégedett –, amikor azt mondta: Hallottam, hogy Isten küldötte – Isten áldja meg és adjon neki békét – azt mondta: ((Az emberek mezítláb, ruhátlanul és körülmetéletlenül gyűlnek majd össze a Feltámadás Napján)) Azt mondtam: Ó, Isten küldötte, vajon a férfiak és a nők mind egymásra néznek majd? Azt mondta: ((Ó, Áisa, a dolog komolyabb annál, mint hogy őket aggassza)), és egy másik elbeszélésben: ((A dolog komolyabb annál, mint hogy egymásra nézzenek)), egyetértettek.

Egy álmomban emlékeztem erre a hadíszra, amelyben láttam a Feltámadás Napján való gyülekezést.

Egy látomásban voltam, ahogy meztelen emberek, férfiak és nők milliói között sétálgattam, ameddig a szem ellátott, egy olyan jelenetben, amit nem tudok leírni, de amit le tudok írni, az az, hogy a légkör forró volt, és valami volt felettünk, ami úgy nézett ki, mint a napunk, ameddig a szem ellátott, és mindenki próbált menekülni a hőség elől, és a férfiak egyikét sem érdekelték a körülötte lévő meztelen nők a körülöttünk lévő horrorisztikus jelenet intenzitása miatt, és mindenki egy irányba sétált valami felé, ami úgy nézett ki, mint egy bemutató a Mindenható Isten előtt.

E tér mellett egy másik tér volt, amelynek a tetején egy dombfélét találtak. Az emberek ugyanabba az irányba sétáltak rajta, de azokat valami felhőféle árnyékolta, ami megvédte őket a hőségtől.
Az alsó udvarban mindenki nem mehet fel a felső udvarba, mivel az oda való feljutáshoz rejtett erők szükségesek, és senki sem mehet fel oda. Így hát akkoriban a felső udvarba szerettem volna menni, és akkor rejtett erőket találtam, amelyek felemelkedtek a felső udvarba. Azonban az udvar szélén voltam, hol a hőségben, hol az árnyékban, és emberek sétáltak mellettem. Szerettem volna közöttük sétálni, amíg teljesen árnyékba nem kerülök, és akkor a látomás véget ért.

A látomás véget ért, és bántam, hogy nem léptem be azok közé, akiket Isten teljesen oltalmaz.

„Több mint tíz év telt el azóta, hogy ezt a látomást kaptam, és még mindig tökéletesen emlékszem rá, és higgyék el, a Feltámadás Napjáról és az összejövetel jelenetéről nehezebb, mint el tudják képzelni. Nem tudom, hogy lehetséges-e valakinek a saját szemével látni a Feltámadás Napját, vagy csak rémálom, de arra kérem Allahot, a Mindenhatót, hogy legyek az egyik a hét közül, akiket Allah árnyékával fog árnyékolni azon a napon, amikor nincs más árnyék, csak az Övé: egy igazságos imám, egy fiatalember, aki Allah imádatában nőtt fel, egy férfi, akinek a szíve a mecsetekhez kötődik, két férfi, akik Allah kedvéért szeretik egymást, és ezért találkoznak és elválnak, egy férfi, akit egy tekintélyes és szép nő hív meg, de azt mondja: »Félem Allahot«, egy férfi, aki alamizsnát ad, és elrejti, hogy a bal keze ne tudja, mit költ a jobb keze, és egy férfi, aki magában Allahra emlékezik, és szeme könnybe lábad.”
Kérlek, imádkozzatok, hogy én is egy lehessek közülük.